2011 óta működik Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete. Egész Kelet - Európában csak hazánkban van ilyen szervezet. A Nagyház Pince Borozóban tartott közgyűlésen Juhász Zoltán elnök ismertette az egyesület tavalyi eredményeit, jövőbeni terveit.
Az egyesület hagyományosan jó hangulatú rendezvényén a virágok mellett szerény vendéglátást is kaptak a tagok Kocsor Istvánné elnök szervezésében. Az eseményen köszöntőt mondott Kálmán Tibor polgármester.
Várhatóan március végéig fényvisszaverő hátterű táblákra cserélik a jelenlegi elsőbbségadás kötelező táblákat a Petőfi, Malom, Cseresznye utcák kereszteződésében.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2008 óta rendezi meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV).