77 éve, 1943. január 12-én kezdődött a doni áttörés, amelynek következtében 150 ezer magyar honvéd vesztette életét. Erre emlékeztek ma a temetőben a békési reformátusok.
A tizenegy fős Magyar csapatból Fekécs Szilárd szerepelt a legjobban a súlyemelők izraeli korosztályos Európa-bajnokságán ahol úgy lett lökésben negyedik ,hogy kétszer is Európa-csúcsot állított fel!
Közeledve az ünnephez, a Fidelitas békési csoportja adománygyűjtésbe kezdett. Idén két szervezetet választottak ki, amelyet támogatni szeretnének, és a cél egyértelmű volt: segíteni, önzetlenül.
Nem csoda, ez a valóság! Új rendszer lesz jövőre a szakképzésben, ezt mindenkinek tudnia kell! Gyere te is, hozd a szüleidet is, december 12-én déltől este 8-ig a Csaba Centerbe, figyelj, játssz és nyerj az iparkamarával.
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága által meghirdetett pályázatokon beszerzett eszközökkel bővült a békési tűzoltók eszközállománya. A Békési Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka, Araczki Zsolt vette át az 5,1 millió forint összértékű eszközöket a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.