Vegyescsapat - Sárkányhajó 10-es összeállításban ők voltak a legjobbak. A versenyen 13 kategóriában 2000 csapat indult.
A győztes békési csapat összeállítása:
A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai látogatást tettek Budapesten a Történeti Múzeumban,majd megkoszorúzták
Rohr Magdolna emléktábláját és az első GULÁG emlékművet.
A Facebookon szerveződő Békési Nosztalgia csoport tagjai Békési Béla vezetésével összegyűjtötték, rendszerezték a fellelhető szavakat, ma már feledésbe merült békési kifejezéseket. A könyvet a tervek szerint augusztusban mutatják be.
válassz Békés legnagyobb használt kerékpár kínálatából BRINGABI-nál! Német és holland minőségi használt, átvizsgált kerékpárok BrinGabinál, Békésen, a Kígyó és a Teleky utca sarkán!
Erdélyi Imola Erzsébet igazgató tájékoztatása szerint a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő valamennyi szakrendelése ezen a nyáron szüneteltetés nélkül folytatja tevékenységét.
Békés Város Képviselő-testülete elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében összesen hárommillió forintot oszt szét helyben működő civil szervezetek között.
Június 27-én tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Magvetés Református Konferenciát, melynek célja a Szegedi Kis István Református Iskola tantestülete, a református egyházközség és a kívülálló érdeklődők eligazítása egy-egy aktuális témában.
A statisztikák szerint a munkabelesetek 96 százalékáért szabálytalan emberi magatartás a felelős, és csak 4 százalék vezethető vissza a környezeti hatásokra. Éppen ebből kiindulva a megelőzés fontossága miatt hoztuk létre tavaly februárban a Békés Megyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoportot – hangsúlyozta Takács Árpád kormánymegbízott Békésen.