A Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezést indított a nemzeti régiókért, melyet az Európai Bizottság 2019. április 30-án vett nyilvántartásba hat év pereskedés után.
Befejeződött az energetikai korszerűsítés a békési Teleky utcai óvoda épületében. A pályázati forrásból megvalósított fejlesztés a TOP-3.2.1-16 kódszámú felhívás keretében valósult meg. Az óvoda energiafogyasztása egy éven belül már kimutathatóan is kevesebb lesz, mindemellett külső megjelenésében is esztétikusabbá vált az épület.
A március 27-re szervezett iskolai jótékonysági est is elmarad, lehetőség szerint későbbi időpontban kerül majd megrendezésre - tájékoztatta hírportálunkat Palatinus Pál igazgató.
Békés Város Önkormányzata mai döntése alapján Békés városban elmarad a március 15-i megemlékezés. Döntését a vírus terjedésének megelőzése érdekében, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szakmai iránymutatását figyelembe véve hozta meg.
A Békés Megyei Turisztikai Iroda képviseletében kollégáink Torzsa Barbara és Petrovszki Gyöngyi legutóbb két rendezvényen vettek részt – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.
Cikksorozatunkban a Kettős-Köröst természetvilágát követjük végig – horgász szempontból - hónapról hónapra. Sorozatunk szerzője Szabószomszéd Sándor és Lukács Zoltán (fotó)
A kortárs magyar irodalom szakmai kiadványában, a Bárka idei első számában terjedelmes cikk mutatja be városunk díszpolgárát, Csuta György festőművészt és a Csuta Nemzetközi Művésztelep történetét.