A II. Békési Kolbászvigalom mai napja a felnőttek kolbászkészítő ügyességi versenye, a Fasy mulató alapozza a hangulatot és 14 órakor jön Korda György és Balázs Klári, majd a Beatrice.
A doktor által ismeretlen nevű weboldal ismeretlenű nevű orvosa Dr Pálmai Tamás orvosi véleményével gyökeresen ellentétes cikket közöl, Dr Pálmai arcképével, amely szintén egy másik hírportálról vettek le!
2021.10.12-én 15 órakor a Fidesz és Fidelitas békési csoportjai, a KDNP, a Békési Kisgazdakör és a KÉSZ békési szervezete emlékezik. Beszédet mond Mucsi András képviselő, Humán és szociális bizottság elnöke.
A fenntartói jogok nagy részét gyakorló igazgatótanács ülésén október 6-án ismét kiírták a középiskolai ösztöndíj-pályázatot. Ennek keretében ismét 10 középiskolás kaphat évi 100 ezer forintos ösztöndíjat.
Közel 800 millió forintból újult meg a 4401. jelű, Szarvas-Szentes összekötő út 4460 méter hosszú szakasza, a város táblától az M44-es útig – jelentette be a helyszínen Dankó Béla országgyűlési képviselő, Babák Mihály, Szarvas polgármestere és Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója kedden délelőtt.
Két helyen főz egyszerre, a II. Békési Kolbászvigalmon és a Táncsics utcai Kira Vendéglőben várja a vendégeket Ásós Géza! Előbbi helyen klasszikus disznótoros ételekkel, utóbbin pedig a már hagyományos három napos korlátlan étkezéssel!
Mától érdemes megállni a Csap u. 24. szám alatt, ahol a Békési Fazekas - Kis Anikó műhelye található, mert mindig újabb és újabb kerámiák keresik majd ingyenesen gazdájukat, melyek szabadon elvihetők!
A 2007-ben indított szaküzlet továbbiakban Kardhal Copy Shop néven üzemel tovább a Dübögő oldalában, a Csapó pékség üzlete mellett! Bővülnek a szolgáltatások is!