Legutolsó ülésén a képviselő-testület összesen mintegy 26 millió forintról döntött, amellyel segítik a békési bölcsődések, óvodások, általános és középiskolások tanévkezdését. A nyár végi felkészülés a következő tanévre a családok számára mindig komoly anyagi terhet ró.
A hétvégén Tokajban Felnőtt, U23 és Ifjúsági Maraton VB válogató versenyen vettek részt a klub serdülői, felnevezve ifi kategóriában. Edzés képpen teljesítették egyesben és párosban is a 22km-es távot 5-5 futószakasszal.
Huszonhat millió forint támogatás tanévkezdésre a békési családoknak
Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az augusztus végi ülésén úgy döntött, hogy nevelési és tanévkezdési támogatást nyújt a családok számára.
Békés Város Képviselő-testülete elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében összesen hárommillió forintot oszt szét helyben működő civil szervezetek között.
Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a városban működő civil szervezetek vissza nem térítendő pénzbeli támogatására. Összesen hárommillió forintos keret áll rendelkezésre, melyből olyan, helyben működő civil szervezeteket támogatnak, melyek a közösség érdekében közcélú tevékenységet folytatnak.
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének meghívására a megyeházán tett látogatást Emil Kuchár, a Szlovák Köztársaság új főkonzulja, aki valamivel több, mint egy hónapja tartózkodik Békéscsabán.
Az elmúlt években is több mint 10.000 adag meleg ételt tudott biztosítani a Hétkrajcár Egyesület hétvégi gyermekélelmezési programja a rászorulók részére.
Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ az EFOP-1.1.4.-16-2017-00004 kódszámú, Lehetek Én is elnevezésű projekt keretein belül Elsőként lakhatás projektet valósít meg.
2018 a családok éve Magyarországon, mert a jó gazdasági teljesítményre alapozva az eddigieknél is többet tud a kormány a gyermeknevelés támogatására fordítani.