2015. október 9-én a Szegedi Kis István Református Gimnázium 23 tanulója Budapestre utazhatott az Erkel Színházba, az Operakalandra. A West Side Storyt néztük meg.
Nem mindennapi hitmélyítő alkalom volt október 14-17. között Békésen: gimnáziumunk volt diákja, miskolci lelkipásztor tartott evangelizációt a gyülekezeti házban. A fiatalos és lendületes szolgálatot végző lelkész egy fejlődő és virágzó gyülekezetet pásztorol a feleségével.
KONFERENCIA A JÁRÁSI HIVATALOK INTEGRÁLÁSA A KORMÁNYHIVATALOK ÜGYFÉLSZOLGÁLATI RENDSZERÉBE (EKOP-2.1.23) ÉS A JÁRÁSI HIVATALOK INFORMATIKAI INFRASTRUKTÚRÁJÁNAK FEJLESZTÉSE (EKOP-1.2.26) CÍMŰ, EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTEKRŐL.
Az ünnepi megemlékezésen Izsó Gábor polgármester és a házigazda Kissné Dr Balogh Ibolya a Tisza Kálmán intézményvezetője mellett Takács Ernő alapító igazgató is részt vett.
Évek óta rendszeresen jelen van a Csabai Kolbászfesztiválon a Békési Húsfeldolgozó KFT és termékei. Idén a Magyar Kézműves Remek díjat kapott Békési Vastag Házikolbászt lehet majd kóstolni és vásárolni.
A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában színes programokkal emlékeztünk meg az állatok világnapjáról. A jeles napról az osztályok előzetes feladatként színes, ötletes plakátokat készítettek, melyek kiállításra kerültek iskolánk aulájában.