Az Országos Könyvtári Napok keretében EGÉSZségben nevelés a családban címmel Dr. Csótó-Kecskeméti Éva gyógyszerész, természetgyógyász, fitoterapeuta tartott előadást a Püski Sándor Könyvtár olvasótermében.
Neil Simon: Női furcsa pár című vígjátékával indul a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ 2015/16-os színházi szezonja. A briliáns szellemiségű, bohózatba illő konfliktushelyzetekkel teletűzdelt darab szereposztásában többek között szerepel az egykori tévésorozatból, a Familia Kft-ből, jól ismert Xantus Barbara, a musical énekesként is elismert Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS), valamint a békési kötődésű Steinkohl Erika is.
Juniorjaink, csak úgy, mint felnőtt csapatunk Ózdon lépett pályára a hétvégén. Békési góllal kezdődött a mérkőzés, a fizikálisan erősebb és idősebb borsodiak ellen az első félidőben remekül irányította a mérkőzést a fiatal békési gárda a 27. percig, amikor 13-15-t mutatott az eredményjelző. Ezután viszont történt egy-két dolog, amit csapatunk nem tudott befolyásolni és hazaiak megfordították a mérkőzést a 30. perc végére 17-16-ra.A szünet után kicsit kapkodva több hibát is ejtettek a fiúk, ami 4-5 gólos ózdi előnyhöz vezetett. A mérkőzés végén sikerült kozmetikázni az eredményt még, végül 38-36-ra első vereségét szenvedte el csapatunk.
A Kecskeméti Gábor Kulturális Központban működő, Kiss Viktória zumba edző által vezetett, magukat Zuumbasic csoportként elnevezett, zumbázni szerető csoport 10 fős delegációja látogatott el 2015.10.10-én (szombat) Érdre az Arénába, ahová országos találkozóra hívták a zumba szerelmeseit.
Az Újvárosi tagóvodában "Szüreti hetet" tartunk, ahol a rossz idő sem szegte kedvünket. A néphagyományok megismerésének keretében a szülők jóvoltából összegyűjtöttük a szőlőfürtöket, a gyerekek aktív segítségével leszedtük a szőlőszemeket, présbe tettük és együtt szőlőlevet készítettünk,amit jóízűen elfogyasztottunk.
A népes békéscsabai Alberti famíliában a legidősebb és a legfiatalabb testvér között húsz év a különbség. Egyben viszont mind a kilencen egyetértenek: kolbász nélkül nem élet az élet.