2010. július 10.-én rendezték Mezőkövesden a régi hagyományokra visszatekintő Matyó Kupa ökölvívó versenyt, amelyen 19 egyesület 86 versenyzője indult. - Surman Zoltán edző, klubvezető beszámolója a Mátrixon
- tette fel néhány szülő a kérdést, amikor meghirdettük 10. nyári táborunkat Tokajba. Szeverényi Valéria beszámolója a Karacs Tagintézmény 10. nyári táboráról/
A Békés Városi Kulturális Központban először kerül megrendezésre rock zenekari verseny. Reménykedünk benne, hogy minél több együttes képviselteti majd magát ezen a rendezvényen. - Csökmei Gábor felhívása
Az új Ady utcai körforgalom átadása némileg módosítja a kerékpárosok és a gyalogosok megszokott közlekedési rendjét, hiszen a lakosoknak meg kell kissé változtatniuk közlekedési szokásaikat és fokozottabb figyelemmel kell kezelniük az új közlekedési normákat.
Fekete Pákó, Hooligans, főzőverseny, kirakodó vásár és egész napos program lesz Tarhoson! Szervezője és megálmodója egyszemélyben a vállalkozó helyi lakos, Darabos László, aki szerint lehet, hogy hagyomány lesz az egész napos buliból! A RÉSZLETES PROGRAM ITT OLVASHATÓ! A BELÉPÉS INGYENES!