A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének helyi csoportja április közepén alakult meg Böröcz László országos elnök megbízásából Kovács Gréta Tünde, a Fidelitas Békés Megyei Választmányának elnöke jelenlétében.
A Békés Megyei Önkormányzat júniusi közgyűlésén elfogadta a megyei rendőrfőkapitányság 2018. évi munkájáról szóló beszámolót, valamint tájékozódott többek között a megye lakosságának egészségügyi állapotáról és a kórházak helyzetéről. A helyi közösségekért végzett munka elismerésére „Közösségért-díj” elnevezéssel új elismerést alapítottak.
Jelenleg Gyulán forgatják a Toldi című filmet, melyben olyan nevek is szerepelnek mit Reviczky Gábor és Fekete László. Média szakköröseinknek lehetőségük adódott betekintést nyerni a film forgatásba.
Ezen a hétvégén, június 22-én szombaton 15:00 órától a békési református templomban kerül megrendezésre a Békés-tarhosi Zenei Napok egyik leglátványosabb eseménye, a kórustalálkozó.
Varga Laura Tímeának, gimnáziumunk 11. B osztályos tanulójának a Kodolányi János Egyetem által kiírt Diákkutatói Ösztöndíjprogramra benyújtott pályamunkája a 40 000 forint jutalommal járó 4. helyezést érte el.
A több élményelemmel gazdagított új külső medence a mai naptól használható a fürdő és strand látogatóinak. Az új medencét Balog Gábor úszóbajnok, Izsó Gábor polgármester, Kálmán Tibor alpolgármester közösen adta át.