Május 24-én immáron hatodik alkalommal kerül sor az évzáró vacsorára a Békési FKC életében. Mondhatni hagyománnyá vált, ez az összefoglaló, évértékelő rendezvény a klub életében.
A hónap utolsó vasárnapján még az időjárás is kedvezett, hiszen a borús-esős hétköznapok után igazán meleg napsütéses délután várta a Városi Gyermeknapra érkező kicsiket és nagyokat.
2019. május 27-én A Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai a megbízott igazgatóval Moldován-Garas Helgával ellátogattak a Fürkész Központi Óvodába. Saját maguk által nevelt palántákkal gazdagították bioveteményesünket.
Köszönetet mondott a Fidesz-KDNP támogatóinak a KDNP helyi elnöke
Békés városában a Fidesz-KDNP 60% feletti győzelmet aratott az európai parlamenti választáson.
2019. május 25-én, szombaton, megrendezésre került az Békési Kajak-Kenu Club Családi nap és I. Kisbográcsos Főzőverseny. Jó hangulatban telt el a délelőtt, majd délután megízlelhettük az főztöket, melyek egytől egyik nagyon finomra sikerültek.
Vasárnap, 26-án, a városi gyereknap keretében a klubunk kis csapata kenuztatta az érdeklődőket, Juhász Bence edzőnk vezérlésével.
Békésen a felnőttek játszóterén, a Denevér klubban egy zenei múlt idéző partyval, amikor nem lesz hiány az emlékezetes slágerekből, hogy ezzel adjuk vissza a 80’, 90’-es és 2000-es évek hangulatát!
Köszönetet mondok azoknak az ibrányi és ó-hatházi választóknak, akik pártszövetségemet, a Fidesz-KDNP-t támogatták a május 26-án tartott európai parlamenti választáson.
Május utolsó vasárnapjára horgászversenyt szervezett a Békési Horgász Egyesület és a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ.