A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének helyi csoportja április közepén alakult meg Böröcz László országos elnök megbízásából Kovács Gréta Tünde, a Fidelitas Békés Megyei Választmányának elnöke jelenlétében.
A Békés Megyei Önkormányzat júniusi közgyűlésén elfogadta a megyei rendőrfőkapitányság 2018. évi munkájáról szóló beszámolót, valamint tájékozódott többek között a megye lakosságának egészségügyi állapotáról és a kórházak helyzetéről. A helyi közösségekért végzett munka elismerésére „Közösségért-díj” elnevezéssel új elismerést alapítottak.
Jelenleg Gyulán forgatják a Toldi című filmet, melyben olyan nevek is szerepelnek mit Reviczky Gábor és Fekete László. Média szakköröseinknek lehetőségük adódott betekintést nyerni a film forgatásba.