A tendenciáink jók, az eredményeinket meg tudjuk mutatni az iskolánk iránt érdeklődőknek – mondta Kovács Dániel az évkezdő interjújában, amelyet a Békés Mátrix városi hírportálnak adott.
Mint arról, már beszámoltunk több cikkünkben, hogy az utánpótlás versenyeztetés változik a 2017/2018-as szezonban. A hétvégén került sor az ifjúságiak és a serdülők első fordulójára Békésen. Szerencsésen alakult a sorsolás, mert a felnőtt mérkőzés előtt, így még két mérkőzést láthattak a nézők. 14 órától az ifjúságiak, míg 16 órától a serdülők léptek pályára a Békéscsaba DKSE csapata ellen.
Felnőtt csapatunk július végén megkezdte a felkészülési munkálatokat, azzal a céllal, hogy szeptember közepén már egy összeállt csapat álljon ki a pályára a bajnoki rajtnál. A szombat estére visszatekintve, elmondhatjuk, hogy ez sikerült is, ugyanis a tavalyi ezüstérmes Algyő csapatát sikerült legyőzniük a srácoknak.
Versenyképes áron kínálunk: víz-, gáz-, fűtés- és villanyszerelési anyagokat, háztartási gépeket, vasanyagokat, ereszcsatornákat, szerszámokat, csavarokat, zárakat, barkácskellékeket, és még sok minden mást, amire a ház körül szüksége lehet!
Az idei tanév újdonságairól, változásairól beszélgettünk Kovács Dániel igazgatóval, Dr Pataki Ágnes gimnáziumi és Vég Gábor általános iskolai intézményegység vezetőkkel.