A Békés-tarhosi énekiskola szellemiségének meghatározó eleme volt a kórus éneklés és az erre való felkészítés is. Ezen érték előtt fejet hajtva kerül megrendezésre a BÉTAZEN program sorozatában minden évben a kórustalálkozó, melynek keretében most 6 kórus mutatta be programját az érdeklődőknek.
Békésen, a Kira Vendéglőben tartotta ünnepélyes tanévzáró rendezvényét a Szegedi Kis István Intézmény. Az ebéddel egybekötött eseményen gyémántdiplomát, valamint kiváló és törzsgárda elismeréseket adtak át, méltó módon kifejezve a több évtizedes hűséges, áldozatos munka és a kimagasló szakmai teljesítmény iránti tiszteletet.
Magyarország első pünkösdi cigány temploma épült fel Mezőberény romák lakta, „Delhinek” nevezett városrészében. A templom nem csupán hitéleti központként, hanem fontos közösségi térként is működik majd, ahol oktatásokat, szakmai képzéseket és különböző közösségi programokat szerveznek a helyi lakosság számára.
Június 13-ra virradó éjszaka tűzesethez riasztották a Békési Önkormányzati Tűzoltókat. Egy személyautó kapott lángra Békésen, a Szécsénykert területén. A tűz gyorsan átterjedt a jármű teljes karosszériájára, a kiérkező egységek azonban rövid időn belül megfékezték a lángokat.
Igét hirdetett Kicska László Miklós református lelkész, majd a 7.c osztály tanulói szolgáltak, felkészítőik Pilán Viktor és Bagita Attila tanárok voltak. Az eseményen közreműködött a felsősök kórusa, Vér Ferencné tanárnő vezényletével.
Használt, de kiváló minőségű német és holland kerékpárok – mindegyik átvizsgálva, hogy tökéletesen szolgálja kényelmedet! Gyermekek, felnőttek, nők és férfiak számára is széles választék vár rád, hogy megtaláld a legmegfelelőbbet!
Szombat este ismét életre kelt a „FröccsMozi”, a Békési Fiatalokért Egyesület retró hangulatú szabadtéri mozija, amely idén három alkalommal nyitja meg képzeletbeli kapuit a „Gödör” nevű közkedvelt ligetben.
A tavaszi szünet előtti utolsó napon a békési református templomban tartotta húsvéti istentiszteletét az intézmény. Műsorral szolgált a 4.a. felkészítő pedagógusaik, Baricsa Lajosné, Szászné Sas Hajnalka és Ladányi Anita. Zenével, dalokkal szolgált Sipos Tamás Norbert igazgató vezetésével Dicső Melinda, Kicska László Miklós, Molnár Máté, Arató Tamás, Köteles Zoltán, Tóth Norbert, Gyaraki László Zsolt.
Április 14-től ismét megnyitotta kapuit a Békési Kishajókikötő, amely ezzel hivatalosan is elindította a vizes szezont a térségben. A Békési Kettős-Körös partján fekvő kikötő a hajó- és csónaktulajdonosok, horgászok, valamint a vízparti élmények kedvelőinek egyik legkedveltebb találkozóhelye.
A KÉSZ szervezésében gróf Széchenyi Tímea tartott előadást Békésen, a Kulturális Központban, melyben részletes betekintést nyújtott a család múltjába és történelmi örökségébe.
Ezt követően a Debreceni Református Hittudományi Egyetem III. évfolyamos hallgatói mutatkoztak be gyülekezetünknek, ezáltal is segítve a Húsvétra való hangolódásunkat.
A Békési Önkormányzati Tűzoltóság ezúton mond köszönetet a közel 300 résztvevőnek, szervezőnek és támogatónak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az V. Körös-körül Jótékonysági Futóverseny idén is sikeresen megvalósuljon. Ismét bebizonyosodott, hogy ha a közösség egy jó ügy mellé áll, abból valódi érték születik.