Még többen, még lelkesebben- Bona Fide immár másodszor, ezúttal a biztonságpolitika jegyében. Georg Spöttle biztonságpolitikai elemző volt a vendége a sorozat második részének.
Dankó Béla országgyűlési képviselő, Kálmán Tibor polgármester, dr. Krizsán Anett igazgató és dr. Szabó László járási hivatalvezető köszöntötte a kétszázezredik ügyfelet.
Géza több mint 10 évvel ezelőtt nyitotta meg az ország első cigány éttermét Békésen. Azt mondja, ő akkor boldog, ha főzhet és ételei segítségével megmutathatja, milyen is az az igazi, utánozhatatlan cigány vendégszeretet. Van benne szív, az egyszer biztos!
„Krisztus teste egy. Cigány és nem cigány ember között nem lehet fal, mert Krisztusban az már szét lett rombolva” – hangzott el az Országos Protestáns Cigánymissziós Konferencián, amelynek ezúttal Békés adott otthont. Öt egyház részvételével zajló eseményre immár hetedik alkalommal került sor.
A Reményhír Intézmény ismét on-line formában rendezte meg a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny egyik területi döntőjét 2022. február 08-án. A vetélkedő résztvevőinek egy szabadon választott és a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező szöveget kellett felolvasniuk. A feladat nem valamiféle művészi produkció volt, hanem a szöveg értő és értető, tartalmának és stílusának megfelelő hangú tolmácsolása.
Női, férfi, gyermek, mindenféle típusban, kivitelben, méretben, színben, felszereltséggel - használt német és holland kerékpárok várnak hatalmas választékban!