Idén is részt vett a Békési Kajak-Kenu Club az U10-től U14-es versenyzők országos bajnokságán, amit Fadd-Domborin rendeztek meg. Gratulálunk a szép eredményekhez, és sok sikert kívánunk az idősebbek korosztályában versenyzőknek is a következő hétvégén.
Július 27-én a SZKIRG Szánthó Albert utcai tornatermében a Kosaras tábor résztvevőinek és a sportszerető érdeklődőknek László Gyula labdazsonglőr tartott bemutatót.
Eldőltek a felvételi ponthatárok. Amennyiben lemaradtál a kiszemelt intézményből, szeretnénk mi is figyelmedbe ajánlani egy nagyon jó és érdekes tovább tanulási lehetőséget. Ha az alábbi megállapítások közül találsz Rád illőt, akkor itt a helyed!
Újabb 6 milliárd forintból fejleszthetnek a mikro-, kis- és középvállalkozások
A Pénzügyminisztérium idén már második alkalommal újabb, 6 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak elősegítésére.
Kidőlt fák helyett most a csapadékkal kellett megküzdeniük a tűzoltóknak. A Kossuth Lajos utcán házakat veszélyeztetett a lezúduló víz, a Fekete-Körös soron alagsort öntött el az eső.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság célja a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű, 18-55 év közötti, alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel nem rendelkező személyek társadalmi helyzetének, foglalkoztathatóságának javítása képzések és munkakipróbálások révén az ország kevésbé fejlett régióiban.
Az elmúlt években nívós díjakat nyert Békés az országos versenyen, 2011-ben Arany Rózsa Díjjal jutalmazták a dél-alföldi régió legvirágosabb települését, azt követően pedig a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség Elnökségének különdíját valamint a Szervező Bizottság elnöki különdíját kapta a város.