Ma már nem elég csak megtanulni a szakma fortélyait, ha valaki mester szeretne lenni, tudásáról számot is kell adnia.
Sorozatunkban azokról a mestervizsgákról teszünk említést, amelyeket ebben az évben szerveztünk: kézápoló és körömkozmetikus, speciális lábápoló, kozmetikus, fodrász
A szakképzési reform gyakorlati megvalósítása, valamint az eddig megszokott feladatok így év vége felé sem hagynak üresjáratot a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályának – vonta meg az év végi mérleget Mészárosné Szabó Anna, a szakképzési osztály vezetője.
Békés megye újabb autószerelő és autóelektronikai műszerész mesterekkel gazdagodott. Egy részük az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 80 %-ban finanszírozott képzésen, mások pedig önköltségen vettek részt a mestervizsgán. Nézzük, miért fontos a mestervizsga?
A koronavírus-járvány miatt idén csak közvetve tudják átadni a megyei iparkamara munkatársai a diáknaptárakat a megye mintegy kétezer nyolcadikos diákjának.
Ebben a tanévben már csak kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakember foglalkozhat tanulóval. A jogszabály egyaránt vonatkozik a tanulószerződéssel és az együttműködési megállapodással tanulót foglalkoztatókra.
Május végéig lehet jelentkezni mestervizsgára a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Az önköltséges forma mellett idén 50 szakember vághat bele támogatással.
A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara negyedik bálját tartották február 15-én Békéscsabán, a Phaedra Rendezvényközpontban. A bál első alkalommal jótékonysági célokat is szolgált, 850 ezer forintot ajánlott fel hét támogató.
Az iskolai rendszerű szakképzésben 2019. szeptember 1-jétől csak kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakember foglalkozhat tanulóval. A jogszabály egyaránt vonatkozik a tanulószerződéssel és az együttműködési megállapodással tanulót foglalkoztatókra.
Idén tavasszal négy egyetemi hallgató teljesíti a kötelező tanítási gyakorlatát Békésen, a református gimnáziumban, akik református vallástanároknak tanulnak.