Békés Város Önkormányzata azon gazdálkodók jelentkezését várja, akik vállalják az árvízvédelmi körtöltésként funkcionáló ingatlan egy- egy szakaszának vagy akár teljes területének kaszálását. A jelentkezőkkel az Önkormányzat 1 év határozott időre szóló megállapodást köt, akik a kaszálás ellenértékeként a szénával szabadon rendelkezhetnek.
1998. április 15-én – az újbóli várossá nyilvánítás 25. évfordulóján Barta István Zoltán vállalkozó szervezésében 4-5 kilométer madzaggal kerítették körbe a várost.
Ünneplünk a mai napon. Emlékezünk. Őrizzük hagyományainkat. Tehetjük és tesszük ezt saját meggyőződésünk szerint. Ünnepnap a mai. Egyházi, népi, nemzeti, sőt állami ünnep.
2020. július 4-én rendeztük meg az első Békés Kupát, ami az Alsó-Tisza Régió nyitó versenye is volt egyben. A szombati napon délelőtt és kora délután 33 futam alatt összesen 261 versenyző rajtolt el. Jó hangulatban és vidám szurkolásban telt el a nap. Az összesített éremtáblázatban az első helyezett a NKM Szegedi Vízisport SE lett, a második a Központi Sport-és Ifjúsági SE, a harmadik a Békési Kajak-Kenu Club. Az U8-U9 versenyszámokban a versenyzőknek a táv teljesítése a feladat, befutási sorrend nem került rögzítésre.
Alább megtekinthetőek a klubunk versenyzőinek helyezései.
Saját sütésű kemencés buci az alapja és a lelke, rajta Géza saját fejlesztésű szószával, továbbá tarjával, kolbásszal, sajttal, lilahagymával és további zöldségekkel.