A Békési Könyvtárért Alapítványhoz a 2019. évi adó 1%-ból érkezett felajánlások összege: 195.580,-Ft.
Köszönet minden támogatónak, aki ezzel segítette az alapítvány működését!
December 11-én pénteken, legkésőbb a kora délutáni órákban forgalomba helyezik az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba és Kondoros közötti 17,6 kilométeres szakaszát.
Ahogy minden évben,így most is ellátogatott közénk a nagyszakállú télapó. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Békési Fiatalokért Egyesületnek valamint Nógrádi Nándor a Csoma Élelmiszer bolt tulajdonosának,hogy adományukkal gazdagították a gyerekeknek szánt meglepetésünket.Nagy örömmel fogadták a gyermekek,énekeltek,mondókáztak az ünnepekre hangolódva.
Sájerman László, a Szegedi Kis István Református Gimnázium tanára arról beszél nekünk, hogy miként oldják meg az informatika oktatását a digitális tanítás keretei között.
Egynemű kari letétekben is énekelhető immár az 1948-as – több kiadást megélt – Református énekeskönyvünk valamennyi zsoltára és hitvalló dicséreteinek jó része.
A közelmúltban indult útjára az "Egy tábla szeretet" csokoládégyűjtő akció, melyhez a Hétkrajcár Egyesület is csatlakozott. Az egyesület igyekszik minden lehetőséget megragadni és kihasználni, hogy a rászoruló gyermekeken, családokon segítsen.
A Békési Református presbitérium három éve dolgozott a kottagyűjtemény elkészítésén dr. Fekete Károly püspök úr támogatásával. A gyűjtemény PDF- formátumban letölthető.
A Békési Roma Nemzetiségi Önkormányzat által alapított új elismerést ebben az évben Reszelő Károly egykori városi és nemzetiségi önkormányzati képviselő kapta meg.
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium a magyarországi református általános iskolák Mesemondó, Meseíró, Szépíró, Kézműves és Angol/Német Fordító Találkozóját.