Mesteravatót tartottak, idén először kiosztották az arany-, ezüst- és bronzkoszorús mestercímeket, köszöntötték a Magyar Kézműves Remek díjas Békés megyeieket és az EuroSkills 2018. verseny Békés megyei versenyzőit.
Megváltozott a kártyás csekkbefizetés és csomagfeladás! Munkanapokon 8-17 között, szombaton 8-12 között várunk mindenkit szeretettel a Szent Pál sor 3. szám alatt!
A Magyar Origami Kör idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ennek tiszteletére és a papírhajtogatás művészetének népszerűsítésére, év elején „Az origami csodálatos világa” címen egy országjáró vándorkiállítást indított a Magyar Origami Kör, amely decemberben érkezik Békésre.
2019-ben érettségizik Szöllősi Virág, aki egyetemre készül. Tolmács és műfordító szeretne lenni. Mint mondja, az álmai megvalósításához a Refi a legjobb hely.
Hogy miért jó a Refiben dolgozni? „Itthon vagy” – mondja a gimnazisták Kriszti nénije, aki itt érettségizett a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban.
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének idei utolsó munkaprogram szerinti ülésén több tájékoztató is elhangzott, ár- és belvízvédelemről, oktatásról informálódtak a képviselők, valamint véleményt nyilvánítottak az M47 jelű gyorsforgalmi út tervezett nyomvonal változataival kapcsolatosan.
A Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium második helyet ért el a kormányhivatal pályázatán a bemutatkozó videójával. A díjat csütörtökön vette át az intézmény Békéscsabán.
Ray Cooney nagysikerű bohózata, A MINISZTER FÉLRELÉP, a Bánfalvy Stúdió kizárólagos produkciójaként 2018. december 14-én, pénteken 19:00 órától Békésen is megtekinthető lesz a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.).