A kemény fagy beállta előtt közel 50 darab fát, köztük a vörös tölgy, díszkörte, oszlopos korai juhar és vörös levelű mezei juhar fajtát, ültet majd el az önkormányzat.
A SZKIRG Jantyik utcai óvodája idén is szeretettel vár minden érdeklődőt a Márton napi lampionos felvonulásra és az azt követő Rendezvény téri szeretetvendégségére.
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 2017. november 15-én (szerda) és 2017. december 19-én (kedd) 8 órától 12 óráig nyílt napot tart.
A Békési Textilházban! Kezdődik a karácsonyi szezon! Válassz egy elegáns terítőt kínálatunkból! Egy igazán meleg ágytakarót szeretnél? Nézz szét nálunk!
A Családért Alapítvány kiadásában, Szegfű Katalin szerkesztésében rövidesen megjelenik az Ízig-vérig Békés című kiadvány, amely 192 színes oldalon, közel 250 fotó segítségével mutatja be sokszínű településünket.
Hétvégén a 7. fordulóban csapatunk kikapott a DEAC-tól idegenben. Sajnos nem sikerült még vezetni se a hajdúságiaknál a mérkőzés folyamán, de hétvégén itt a lehetőség a javításra.
A hétvégén rendkívül színvonalas szivacskézilabda tornán vett részt U8-as csapatunk Kecskeméten. Először került megrendezésre az I. Kesi Szivacskézilabda kupa, melyen 50 csapat versenyzett három korosztályban, fiúk és lányok is.