Határjárás


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés
Békési Kisgazdakör Egyesület tavaszi kiemelkedő eseménye a határjárás, amelynek során lovas fogatokkal járják be a külterületünk egy részét és Isten áldását kérik a termények betakarítására. Terveik között szerepel, hogy a felnövekvő ifjúság bevonásával tartsák meg a bejárásunkat, ezáltal biztosítható az a folyamat megismerése, melynek során a mindennapi kenyerünk az asztalra kerül.

Az egyesület székházánál gyülekeztek a fogatok, hogy elinduljanak a hosszú útra. Határbejáráson az egyesületi tagokon kívűl részt vett Kálmán Tibor Békés város alpolgármestere, dr. Tanai Judit Békési Polgármesteri Hívatal jogásza, Lakatos Tamás református lelkész valamint a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium III. A. osztálynak tanulói Hanczár Mónika és Kis Alexandra tanárnők vezetésével.

Tarkovács István, a Kisgazda Kör elnöke rövid eligazítása és Lakatos Tamás református lelkész vezetésével tartott közös imádság után kezdetét vette a Határjárás.

Határjárás első állomása az Egerei-tanya volt, ahol a hagyományoknak megfelelően megvendégelték a résztvevőket. Második állomás a Sebők-kert volt. Mindkét állomáson Hégely László ny. agrármérnök-tanár tartott rövid ismertetőt a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban, majd közös imádság után Lakatos Tamás református lelkész Isten áldását kérte a termények betakarítására és a Határjárás résztvevőire.

Határjárás útvonalát a Békési Polgárőrség KHSZ tagjai biztosították.

Tételek: 221 - 240 / 265 (14 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


határjárás