Sószobát adtak át a Földvár bölcsiben


Mucsi András önkormányzati képviselő, tanácsnok elismerően szólt a bölcsődében zajló munkáról. Kiemelte: a területen egy gyermekbirodalom alakul ki, hiszen a közelben hamarosan egy óvoda is épül. A beruházást Balázs László és Ilyés Péter is segítette.A 2011-ben átadott, nyolc csoportban 96 kisgyermeket nevelő Földvár Bölcsődében június 20-án sószobát adtak át.

A pályázati forrásból, egymillió forintos költségvetésből kialakított helyiség működtetése jól illeszthető az intézmény céljai közé, amelyek között hangsúlyos az egészségre nevelés – mondta el elöljáróban Csökmeiné Kulcsár Márta intézményvezető. Hozzátette, hogy egyre gyakrabban figyelnek meg a bölcsődések között felső- vagy középső légúti krónikus megbetegedéseket, asztmát, allergiát, és mindezekre remek alternatív gyógymódot jelent az úgynevezett száraz sóterápia.

A szobába 1380 kilogramm parajdi sótömböt építettek be, himalájai sótéglákból megvilágítható prizmákat alakítottak ki, és még egy 1,3x2 méteres, 300 kilogramm parajdi kősóval ellátott só homokozót is beépítettek, mindezekhez fenyőfa ülőkéket helyeztek el.

Az ünnepség során a nemzeti színű szalagot Csökmeiné Kulcsár Márta és Mucsi András önkormányzati képviselő vágta át, majd az intézmény kisgyermeknevelői birtokba vették új büszkeségüket.

A sószoba kialakítását a bölcsőde saját alapítványa mellett Balázs László cégvezető-képviselő támogatta és Ilyés Péter segítette.

A képek akár eredeti méretben is elérhetőek a GA-Pix - Minden ami Fotó! weboldalon!

Tételek: 21 - 40 / 50 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!