Április 24-én Gyulán, április 27-én Békéscsabán, a Jókai Színház Vigadójában láthatták az érdeklődők azt a kulturális programot, amelynek középpontjában a Gyulán fogvatartottak által bemutatott „Lónak vélt menyasszony” című vígjáték állt.
A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, mint a TÁMOP 5.3.3-12/1-2013-0010 azonosítószámú Ugródeszka elnevezésű projekt kedvezményezettje kirándulást szervezett a projekt résztvevőinek.
Iskolánk ebben a tanévben is részt vett a "Rigó Énekeljen!" Kárpát-medencei Környezetvédelmi csapatversenyen.
Az előzetes, fecskével kapcsolatos feladatok megoldása után, hatodikos, hetedikes és nyolcadikos csapatunk is bejutott az országos fordulóba.
Mucsi András, a Szegedi Kis István Református Gimnázium történelem-német szakos tanára szerint az idei középszintű érettségi történelem tantárgyból kifejezetten „diákbarát” volt. Az írásbeli vizsgát szerdán írták a diákok, és 90 pontot lehetett összegyűjteni.
Csak iratkozz fel heti hírlevelünkre és havonta megnyerheted a Mátrix hirdetőinek ajándékait! MÁJUSI ajándékunk: 2 Pizza és egy Hamburger! Nem vagy békési? Semmi gond, más ajándékot küldünk helyette!
Május 4-én írta több tízezer diák a középszintű érettségi magyar nyelv és irodalom írásbeli feladatsorát. A református iskola egyik tanárát és diákját kérdeztük meg az érettségivel kapcsolatban.
Pálné Kis Eszter, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium gazdasági igazgató-helyettese elmondta: az iskola esztétikai megújulásának újabb fontos állomása érkezett el.
A Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete Május 1-jén a már hagyományosnak mondható hurka-kolbász ebédet rendezte az Eötvös József Iskola ebédlőjében, mintegy 190 fő részvételével.
Május 2-án délelőtt adták át a református gimnázium legrangosabb kitüntetését, a Szegedi Kis István Díjat. Ezt Szabó Viktória kapta, aki a szegedi orvosi karra készül.