Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Wing Tsun kung fu hatékonyságába, egyszerűségébe. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a 4. sz. általános iskola tornatermében (Békés, Szánthó A. u. 10.)
2019. augusztus 08. és 11. között rendezték meg a Serdülő, Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokságot Sukorón, ahol a klubunk újfent kiváló eredményekkel szerepelt.
A Békés Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósuló Megyenapon ebben az évben is kiemelt figyelmet kapnak a gyermekek, a békéscsabai főtéren szeptember hetedikén játszósátor, kreatív játszótér és hungarikum játszóház várja a megye legkisebb lakóit.
A Békés Megyei Önkormányzat az előző évek sikerére alapozva idén is megszervezi a Megyenapot, ezúttal szeptember hetedikén. A hagyományteremtő rendezvény helyszíne a békéscsabai főtér, ahol színpadi produkciók, kézműves vásár, hagyományőrzők, gyerekprogramok, a megyében élő nemzetiségek ételkóstolói és sok egyéb látványosság és érdekesség várja a kilátogatókat.
Bár a magyar államigazgatási és közigazgatási rendszer 2011. évi törvényi változásait követően a megyei önkormányzatok feladatköre és költségvetése szűkebb mozgásteret szab, a Békés Megyei Önkormányzat számára továbbra is fontos prioritás a turizmus és a megyei Tourinform iroda fenntartása, mely a turisztikai értékek megjelentetését, piacra jutását hivatott segíteni.
A Békés Megyei Önkormányzat az előző évek sikereire alapozva idén is megszervezi a Megyenapot szeptember első szombatján, ezúttal 7-én a megyeszékhely főterén.