Jelentős szakmai elismerés érte a lipcsei Vintage Make Up Studio alapítóját Lipcseiné Tasnádi Ágnest, aki mester és okleveles sminkesként, sminkművészként immár egy szakmai magazinban is reflektorfénybe került.
Polgár Zoltán alpolgármester vezetésével megtartotta soron következő ülését az Ifjúsági Tanácsadó Testület. A jó hangulatú és konstruktív megbeszélésen megalkották a testület 2026-os éves koncepcióját, valamint kijelölték a legfontosabb fókuszterületeket.
A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szépészeti ágazati munkacsoportja ülést szervez „Barberképzés Magyarországon – Kerekasztal a barber szakma elismeréséért” címmel. Az esemény célja, hogy a szépészet ágazat képviselői közösen gondolkodjanak a barber szakma hivatalos elismerésének lehetőségéről.
A Békési Kisgazdakör idén is megtartotta hagyományos szilvalekvár-főző napját, amely a szervezet sokrétű tevékenységének egyik legszebb, közösségépítő eseménye. A Csabai úti székház udvarán zajló program nemcsak a hagyományőrzést, hanem a fiatal generáció megszólítását is szolgálta.
A Békési Kisgazdakör hosszú évek óta elkötelezett a gazdák érdekvédelme, a szakmai tudás fejlesztése és a hagyományok ápolása mellett. A szervezet tevékenységének egyik fő célja, hogy a fiatalabb generációkat is bevonja a közösség életébe, megismertetve velük a vidéki munka értékeit és elődeink példáját.
Polgár Zoltán alpolgármester önkormányzati képviselői - választókörzetében megkezdődtek az idei utcafórumok. Az elmúlt hetekben három helyszínen – az Erzsébet-ligetnél, a Keserű utca és a Sas utca találkozásánál, valamint a Mátra utcában – tartott fórumokon a lakosság számos fontos kérdést vitathatott meg.
A békési sminkművész a Beauty Forum Magyarország Professional Makeup Cup, Creative Fantasy kategóriában - Soft goth, Wednesday nyerte el az országos második helyezést.
Aktuális kérdésekről, a szeméttárolásról, az utcák, járdák, fás területek helyzetéről valamint a tervezett fejlesztési elképzelésekről tájékoztatta a helyi lakosokat utcafórumon a képviselő.
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül történő támogatás volt a legfőbb téma március 18-án a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Külgazdasági és Vállalkozásfejlesztési Osztály online fórumán.
Több, mint 70-en jelentkeztek be a kis-és középvállalkozások kapacitásbővítő támogatásáról szóló skype-on tartott fórumra, amelyet a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezett.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Kondor Katalin újságíró és Zachar Péter Krisztián, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) társelnöke tartott fórumot szerdán délután Békésen, a római katolikus plébánia közösségi termében.
Sokan voltak személyesen is kíváncsiak a Fidesz-KDNP jelöltjére, sokan fogadták örömmel jelöltségét és számos észrevételt, javaslatot osztottak meg vele-
Az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár tartott fórumot Békésen, a Békési Polgári Esték keretében a római katolikus plébánia közösségi termében.
Kálmán Tibor a Mátyás király és a Csabai utca találkozásánál találkozott mindazokkal, akik lakókörnyezetükkel kapcsolatban szerettek volna javaslatokat tenni.
Békés kiemelkedően aktív civil szervezete a Szeged - Csanádi Egyházmegyével karöltve immár 3. alkalommal szervezte meg hagyományos jótékonysági estjét, melynek bevétele a Békés Megyei Központi Kórház gyermekosztályát segíti majd.