Békésen a Kormányablak a Kossuth utca 4. szám alatt kerül kialakításra, várhatóan 2015. október közepére, amelynek első lépéseként a telken található volt „Börtön”, későbbi orvosi ügyelet épületének elbontása valósult meg.
86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok programjai között 2015. június 4-én 16.00 órakor került sor az olvasóteremben Harencsár László: Egy híján húsz című novelláskötetének bemutatójára.
A Békés Városi Püski Sándor Könyvtár 2014-ben pályázatot nyújtott be a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz a magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok 2014. évi támogatására „D” kategóriában: Települési identitás és népművészeti tevékenység támogatása konstrukcióra, „Békésen a Körösökön” címmel.
Június 26-án lesz a református Magvetés konferencia, amelynek témái között Karácsony Sándor keresztyén pedagógus, valamint a 425 éves Vizsolyi Biblia szerepel.
Sokféle érdeklődésű gyereknek, fiatalnak tud kikapcsolódást nyújtani erre a nyárra is a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ, a békéscsabai Életfa Kulturális Alapítvány, valamint a Dánfoki Üdülőközpont.
A T2Ring és Andor Bohóc újra ellátogatott a gyulai gyermekkórházba.Most a sok játék és édesség mellett,gyermekruhákat adományoztak a bent fekvő gyermekeknek illetve rászoruló családok részére!
A felújítás a Békés Bringa – Békés Város kerékpáros-turisztikai Fejlesztése Pályázati azonosító: DAOP-2.1.1/J-12-2012-0117 project keretén belül valósul meg.