Január 20-án a Kecskeméti Fürdő medencéjében kezdődött meg az idei szezon a sárkányhajósoknak. Hatodik alkalommal hirdették meg a nem mindennapi eseményt, melyre 20 csapat, 62 legénységgel 8 kategóriában nevezett az ország minden részéről. 115 futamban, egész nap zajlottak az olykor rövidebb, olykor hosszabb megfeszített kemény csaták.
A református általános iskola diákönkormányzatának szervezésében, és a testnevelés munkaközösség segítségével, sportos házi bajnokság zajlott az első félévben.
Újdonságok most is kerültek a polcokra, lapozd át a fényképeket!
Címünk: Békés, Szentpálsor u. 3. (Barta Udvar)
Nyitva vagyunk minden szombaton 7-12ig!
Friss és arany-ezüst-bronz koszorús mestereket avatott ünnepi körülmények között a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A Kiváló Gyakorlati/Duális Képzőhelyeket és az Az Év Gyakorlati Oktatóit is díjaztuk december 4-én.
Igét hirdet: Dr. Hodossy - Takács Előd nagytiszteletű professzor. Szolgált a 6.c. Felkészítő pedagógusok voltak: Túri Enikő, Tóth Norbert és Pilán Viktor
A szociális munka napján ítéli oda Békés Város Önkormányzata minden évben a Kiváló Szociális Munkáért kitüntetést. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet, ugyanakkor el is ismerje a hátrányban élőkért végzett munkát.
A 2.a osztály tanulói és az AMI gitárosai verssel, énekkel köszöntötték volt kollégákat, akik meghatódva, örömmel élték át ismét az iskolai hangulatot, légkört, a gyerekek által sugárzott szeretetet.
Igét hirdetett Kicska László intézményi lelkész, műsorral szolgált a 11.b osztály, felkészítő pedagógus Köteles Beáta volt. Ekkor került bemutatásra az intézmény kézzel másolt Evangéliumok gyűjteménye is.
Október 8-án az utánpótlás csoport néhány tagja nem a vasárnapi lustálkodást választotta, hanem inkább vízre pattant és szabadedzés keretében teljesítette a 10-15 kilométeres távot.