A Reményhír Intézmény ismét on-line formában rendezte meg a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny egyik területi döntőjét 2022. február 08-án. A vetélkedő résztvevőinek egy szabadon választott és a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező szöveget kellett felolvasniuk. A feladat nem valamiféle művészi produkció volt, hanem a szöveg értő és értető, tartalmának és stílusának megfelelő hangú tolmácsolása.
Békés Város Önkormányzata és a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ elkötelezetten támogatja azokat az egyéneket és családokat, akik segítségre szorulnak.
Nagyszámú érdeklődő jelenlétében bemutatták az olvasóközönségnek december 15-én a Békési házak – épített értékeink című könyvet, amit a Családért Alapítvány adott ki.
Vecsésen lépett pályára péntek este felnőtt csapatunk. Sajnos fáradt és dekoncentrált volt a csapat, így a pontatlanságokat, kimaradt helyzeteket az ellenfél kihasználta és pontokat vesztettünk Vecsésen.
Nem fogadta a kegyeibe a zord időjárás azokat, akik kilátogattak ma az ünnepi díszbe öltöztetett Széchenyi térre. Nagy sikere volt a forralt bornak és Békési Polgárőrség által kínált sültkolbásznak.
A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat 2021.évben is megvalósította tervezett programjait: Kapcsolatukat erősítették a Békés megyei német önkormányzatokkal, hagyományaikat ápolták, a német nyelvet oktató iskolai csoportoknak online vetélkedőket szerveztek,az ország sváb településeivel kapcsolatot építettek.