A felnőttképzési törvény változása miatt a kamara is felnőttképző intézménnyé vált. Lezajlott az engedélyeztetési eljárás, ennek következtében rendelkezik engedéllyel, hogy támogatott képzéseket indítson.
Ma már nem elég csak megtanulni a szakma fortélyait, ha valaki mester szeretne lenni, tudásáról számot is kell adnia. Sorozatunkban azokról a mestervizsgákról teszünk említést, amelyeket 2020-ban szerveztünk – jelen esetben kereskedelem és vendéglátás terén.
Második keresztneve lassan akár Ilcsi is lehetne, mert a békési kozmetikus mester a híres szépségápoló szereket gyártó cég referencia vizsgáival is rendelkezik már.
Békés megye újabb autószerelő és autóelektronikai műszerész mesterekkel gazdagodott. Egy részük az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 80 %-ban finanszírozott képzésen, mások pedig önköltségen vettek részt a mestervizsgán. Nézzük, miért fontos a mestervizsga?
Május végéig lehet jelentkezni mestervizsgára a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Az önköltséges forma mellett idén 50 szakember vághat bele támogatással.
A Békés Megyei kereskedelmi és Iparkamara szervezésében került sor 2019. november 8-án azoknak a mestereknek az ünnepélyes avatására, akik a közelmúltban sikeres vizsgát tettek. A békési mesterek:
Mesteravatót tartottak, idén először kiosztották az arany-, ezüst- és bronzkoszorús mestercímeket, köszöntötték a Magyar Kézműves Remek díjas Békés megyeieket és az EuroSkills 2018. verseny Békés megyei versenyzőit.
Idén 15 szakmában 116 mesterlevelet adtak ki, köztük öt Békésinek is, így megkapta mesterlevelét
Sipiczki Valéria Éva, Nagy Zoltán, Szendrei Krisztián, Rácz Károly és Medve Róbert! Mindannyiuknak gratulálunk!
Szépségszalon Békésen! Fodrászat, kozmetika, kézápolás-műkörömépítés, lábápolás-pedikűr egy helyen, Békésen a Rákóczi utcán, az iskolával szemben, a kerékpárbolt helyén!