Ez a kérdés volt a központi témája az idei Protestáns Cigánymissziós Konferenciának, amelynek a Budapesti Gazdagréti Református Gyülekezet adott otthont. Az öt protestáns egyház cigánymisszióinak és a Cigány Módszertani és Kutató Központnak szervezésében zajló konferencián ezúttal is több százan vettek részt.
Kálmán Tibor polgármester elmondta, Békés Város idei költségvetésének főösszege több mint 8 milliárd forint, mely már a pályázati forrásokat is tartalmazza. A költségvetés, stabil, teljesíthető.
Gazdasági évnyitó fórumot tartott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gyulán, az Almásy-kastélyban pénteken. A rendezvényen részt vett Lázár János építési és közlekedési miniszter, Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Dr. Orosz Tivadar, az iparkamara Békés Megyei elnöke.
A városunkban is irodát üzemeltető Foldana csoport első budapesti szállodáját nyitotta meg a cég 15. évfordulóján, ennek kapcsán Dr Balla Róbert vezérigazgatóval beszélgettünk.
Ebben az évben a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának (MPE OCM) központja, a békési Verseny utcai székház adott otthon a Békési Cigányságért Díj átadásának.
A Békési Szentháromság Plébánia hívei sok szeretettel hívnak minden kedves érdeklődőt - felekezettől függetlenül - a 2022. október 30-án, vasárnap 9.00 órakor kezdődő, Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi megyéspüspök által celebrált Szentmisére és azt követő ünnepségre (várhatóan 10.15-kor).
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója és a Pünkösdi Egyház Szeretetszolgálata jelenleg már 253 Ukrán menekültnek nyújt, szállást és ellátást, ebből 20 főnek, 16 gyermeknek és 4 felnőttnek Békésen, a Jantyik utcai befogadó ponton.
Adományokkal megrakodva indult útjára a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálatának csapata, hogy felmérje, hogyan tudna még hatékonyabban segíteni az ukrajnai menekülteknek.
Horváth László békési villanyszerelő mester, sárkányrepülő pilóta és amatőr légi fotós 20 éve pásztázza az égből – az előírt biztonsági feltételek betartása mellett – a Csabai Kolbászfesztivált. Így tett már az előkészületek idején, majd pedig szombaton is.