A szerdán Békés megyébe érkezett Synopharm-vakcinának köszönhetően egy héten belül újabb 14 ezer személy veheti fel a koronavírus elleni védőoltást – hangsúlyozta Takács Árpád, a megyei oltási munkacsoport vezetője.
A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy Békésen
- a március 15-i nemzeti ünneptől függetlenül, a kommunális (vegyes) és a zöldhulladék gyűjtése a megszokott rend szerint történik.
A hétvégén a megyében működő 190 háziorvosi praxis mindegyike irányít már pácienseket az oltópontokra, és Békésben is elkezdődik az oltás a Szputnyik V-vakcinával is. Vasárnapra megduplázódik a megyében a koronavírus ellen beoltott személyek száma – hangsúlyozta Takács Árpád, a megyei oltási munkacsoport vezetője a grémium szerda esti ülésén.
Zárul a 2014-2020-as fejlesztési ciklus, ezzel egyidőben pedig indul a 2021-2027-es, várhatóan néhány hét múlva megjelennek az új felhívások, pályázhatnak a települések, újabb fejlesztések kezdődhetnek.
A közelmúltban a Szegedi Vízisport Egyesület klubigazgatójával, a Magyar Kajak-kenu Szövetség fejlesztési alelnökével, Petrovics Kálmánnal, valamint Sík Mártonnal, a Szegedi Klub szakmai vezetőjével egyeztetett Kálmán Tibor, Békés város polgármestere a kajak-kenu sport regionális helyzetéről, az utánpótlás-nevelés kérdéseiről.
Az EFOP 1.1.4-16-2017-00004 „Lehetek Én is” Elsőként lakhatást biztosító program 2021. február hónapjában két igazán nehéz élethelyzetben lévő édesanyával találkoztak, akik az Európai hajléktalan ellátás által tipologizált hajléktalan definíciót használva marginalizált élethelyzetben lévőként nevezhetjük.
A Kettős-Körös Békésnél óránként 1-2 cm-t árad, ma reggel 520 cm volt a vízállás (I. fok 550 cm) várhatóan február 14-én tetőzik 620+-30 centiméteres vízállásnál. Fotó: Árhullám a Békésszentandrási duzzasztónál.
Az első szakképzési munkaszerződéseket ezekben a napokban írják alá azoknál a Békés megyei vállalkozásoknál, amelyek érettségivel a szakképzésbe érkező tanulók képzésében érdekeltek. Új törvény, új végrehajtási rendelet, új tanügyi dokumentumok, más módszertannal – többek között ez jelenti a változást a szakképzésben.
A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jóvoltából rövidesen egy modernebb, korszerűbb gépjárműfecskendővel bővül a Békési Önkormányzati Tűzoltóság járműparkja, mely mind a biztonságosabb gyorsabb munkavégzés, mind a hatékonyság szempontjából hatalmas előrelépés.