A múlt hétvégén két jótékonysági kezdeményezésben is részt vett a békési közösség, köztük a BFKC kézilabda csapatának tagjai is, Nagy Richárd vezetésével. Az önkéntes sportolók és segítők közös munkájának köszönhetően mindkét akció nagy sikerrel zárult.
Több olvasónk is küldött videót, képet, hogy tegnap kora estétől hajnalig piros fénnyel világít valami a távolban, a Kettős - Körösön túl. A tűzoltóság is számos bejelentést kapott az éjszaka folyamán, hogy tűz lehet valahol Tarhos fele. Hamar megkaptuk a választ.
A Magyar Vöröskereszt nagyszabású ünnepség keretében mondott köszönetet ma mindazoknak, akik a mögöttünk álló évben tettekkel is kiálltak a Magyarország vérellátását segítő munkáért.
Várhatóan március végéig fényvisszaverő hátterű táblákra cserélik a jelenlegi elsőbbségadás kötelező táblákat a Petőfi, Malom, Cseresznye utcák kereszteződésében.
A békési KÉSZ csoport tagjai és a Békési Szentháromság Plébánia hívei "örökbe fogadták" a Békési Kereszt utcai útszéli keresztet (melyet Mucsi András, KDNP elnök és képviselő ötlete alapján újítottak fel) és a Honfoglalás téri kettős keresztet is (A Csuta Művésztelep, a KÉSZ, a Békési Városvédő Egyesület és Barkász Sándor állíttatta).
Augusztus 19-én és 20-én ismét megrendezi a Madzagfalvi Véradást Barta István Zoltán és Magyar Vöröskereszt Békés megyei szervezete Békésen, a Barta udvarban.
Az Ipartestületek Országos Szövetségének alelnöke és a Békési Ipartestület elnöke, a Fotoke KFT ügyvezetője, Békés város önkormányzati képviselőke Békés megye, illetve a térség szakképzésében több évtizeden át végzett példamutató és kiemelkedő szakmai, érdekképviseleti tevékenysége elismeréseként MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZTET adományozott Dr Áder János köztársasági elnök.
A színházi mozgóképkultúra megalkotásában, kutatásában, és a színházi videótárak kialakításban, oktatásában végzett alapító munkája érdemei elismeréseként, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium SZÍNITANHÁZ Tagintézménye tanára, Vámos Zoltán, MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetést vehetett át.
A Békés Turisztikai Kft. 2021. augusztus 09-én a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete számára 250 db strandbelépőt adományozott, mellyel háláját fejezi ki az önzetlen véradóknak.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Kereszt utcán levő régi katolikus feszület felújítását kezdeményezte Csibor Géza (Fidesz-KDNP), a hatházi városrész önkormányzati képviselője. A terv hamarosan megvalósul.