Közel negyven garázsfeltöréssel gyanúsítható az a két férfi, akiket Bárándon fogtak el a Békés megyei rendőrök. A bűncselekmények száma valószínűleg továbbemelkedik majd, ugyanis a gyanú szerint másik hét megyében is követhettek el hasonló, vagyon elleni bűncselekményeket.
A napokban ünnepelte 90. születésnapját Enyedi Gáborné, ebből az alkalomból otthonában Magyarország miniszterelnöke nevében Izsó Gábor polgármester köszöntötte.
Az emberi létnek számos csodája közül a legtitokzatosabb és legszebb is egyben az a kettősség, amely a teremtésben a férfi és a nő emberi teljességéről szól.
Békés leghosszabb ideig nyitva tartó élelmiszerboltja ebben a hónapban az alábbiakat ajánlja:
KIEMELT AKCIÓ: 24 tekercses 3 rétegű WC papír citrom illattal most csak 900FT!
Kanapék, fotelok, sarokülők - csak március 31-ig!
Csak a Mannában, Békésen, a Széchenyi téren. Manna Bútor Outlet – új csak egyedi bútorok Németországból, jóval eredeti áruk alatt
Az iskolai rendszerű szakképzésben 2019. szeptember 1-jétől csak kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakember foglalkozhat tanulóval. A jogszabály egyaránt vonatkozik a tanulószerződéssel és az együttműködési megállapodással tanulót foglalkoztatókra.
Nagysikerű egészségügyi szűrőnappal folytatódott az „Együtt az integrációért Békésen” című pályázat, amely a leszakadó rétegeket szólítja meg. Mások mellett az egészségtudatos életmód szemléletének terjesztése, a betegségmegelőzés és a szűrővizsgálatokon való részvételre való buzdítás is a célja.
A Helyi termelők és termékek piacra jutásának segítése című nyertes projektje részeként az önkormányzat, a piac korszerűsítése mellett, új hűtőházat is kialakít a Csabai úton mintegy 200 m2-es területen.