Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatta Zalai Mihály megyei elnököt, hogy – a települések és a Békés Megyei Önkormányzat közös fellépésének köszönhetően – több pályázat támogatásának növeléséről született döntés.
Kétrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Békési Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy büntetlen előéletű, 43 éves békési nő ellen, aki rövid idő alatt 11 alkalommal lopott két békési vegyesboltból.
Az első egyeztetésen részt vettek városunk kiváló kézművesei, Lukács Eszter, Kocsor Imréné és Dávidné Gyarmati Zsuzsanna, valamint Dr. Pappné Darida Andrea, a kulturális központ igazgatója és S. Turcsányi Ildikó múzeumigazgató.
A Village Media hirdetők és médiaügynökségek számára elsősorban hiperlokális médiafelületek integrált hirdetési megoldásaival vált ismertté, de az elmúlt években jelentősen kibővült tematikus portfólióval, egyedi hirdetői igények testreszabott kiszolgálásával meghatározó szereplővé vált a médiafelületeket elsősorban mennyiségi paraméterek mentén értékesítő saleshouse vállalkozások piacán.
Több mint 585 ezer óra szolgálatot látott el a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének (BMPSZ) hetvenöt egyesülete tavaly – erről Gyarmati Sándor a BMPSZ elnök – számolt be a szervezet szombaton délelőtt tartotta közgyűlését Békésen. Átlagosan egy-egy megyei polgárőr 218 órát teljesített.
Rendhagyó módon egy kis relaxációval zárta a nevelési évet a Bóbita Óvoda kollektívája. Az aprócska székek után mindenkinek jól esett az átmozgatás, melyet ezúton is köszönünk Benkő Ildikó jógaoktatónak.
Békés Város Önkormányzata több, mint 6 millió forintos keretösszeggel ebben az évben is meghirdeti pályázatát a városunk közigazgatási területén megvalósuló beruházások támogatására.
Idén nyáron a csobbanás mellé élmény is jár. Három alkalommal, július 23-án, 30-án és augusztus 6-án, pénteken gyermek- és családi programokkal várjuk a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdőbe látogatókat.