Szász Fanni, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 12.B osztályos tanulója, elnyerte a városi önkormányzat évi 100 ezer forintos ösztöndíját.
Békésen szeptember, október hónapokban a regisztrált fertőzöttek száma meghaladta a 150 főt, ebből a gyermekeké a 20 főt.
Mindenről Békés Város polgármestere adott tájékoztatást közösségi oldalán.
Tekintettel a koronavírus járvány alakulására a Polgármesteri Hivatal 2020. november 11. napjától személyesen csak halaszthatatlan ügyekben és előzetes bejelentkezés után fogadja az ügyfeleket.
Balogh Ágnes Kírát jól ismerik azok, akik a városi sportéletet követik. A Szegedi Kis István Református Gimnázium 10. B osztályos tanulóját az egyházközség Igazgatótanácsa éves ösztöndíjban részesítette.
Békés Város Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján, Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladatkörében eljárva,
Péntek délután a kulturális központban mutatta be a Családért Alapítvány kiadványát Szegfű Katalin főszerkesztő Az új kalendárium az alábbi helyeken vásárolható meg:
Polgár Zoltán alpolgármester képviselőtársával, Balog Zoltánnal járta be Békés 3. számú önkormányzati választókerületét, és számos olyan problémát tártak fel, melyet a képviselő lakossági megkeresésre szemrevételezett.
Az EFOP 1.1.4-16-2017-00004 „Lehetek Én is” Elsőként lakhatást biztosító programban 2020. júniusában, ha óvatosan is, de a jogszabályi lehetőségek mellett, a szigorú járványügyi óvintézkedéseket betartva, tovább növelte a mentoráltakkal a személyes kontaktok számát és ismételten elindította a projekt megkereső munkáját.
Az EFOP 1.1.4-16-2017-00004 „Lehetek Én is” Elsőként lakhatást biztosító programban nagy hangsúlyt fektetünk a komplex hiányállapottal küzdő emberek védelmére, a hajléktalanság,