A Békési Kajak – Kenu Klub hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az első Farsangi futást, sétát, evezést a békési Élővíz-csatornán és annak partján, hogy egy kis színt, pezsgést, farsangi hangulatot vigyen a most még szürke természeti környezetbe.
Hat Békés vármegyei iskolából harminchárom fiatal jutott tovább a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) területi válogatójáról a középdöntőbe.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió és a Tokaj-Hegyalja Egyetem. A megállapodást rögzítő dokumentum aláírására az egyetem ünnepi szenátusi ülésén került sor.
Intézményünk szeretettel várja a leendő elsős gyermekeket és szüleiket egy vidám játszóházi foglalkozásra! Az esemény házigazdái: Kovács Andrea - Nagy Andrea tanítók.
Tudomásunkra jutott, hogy városunkból két felnőtt háziorvost, Dr. Pálmai Tamást és Dr Garbai Imrét jelölték a betegeik Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra.
A városunkban is irodát üzemeltető Foldana csoport első budapesti szállodáját nyitotta meg a cég 15. évfordulóján, ennek kapcsán Dr Balla Róbert vezérigazgatóval beszélgettünk.
Kálmán Tibor a Mátyás király és a Csabai utca találkozásánál találkozott mindazokkal, akik lakókörnyezetükkel kapcsolatban szerettek volna javaslatokat tenni.
Saját receptúráink alapján készült húspogácsa, hamburger szósz, mártogatós és persze friss zöldségek, valamint egy adag isteni sültkrumpli..., kell ennél több egy tökéletes hamburger menühöz? - Kóstold meg a GAP Burgereket a Túri Húsbolt Békéscsaba street food-jában!