Cikksorozatunkban a Kettős-Köröst természetvilágát követjük végig – horgász szempontból - hónapról hónapra. Sorozatunk szerzője Szabószomszéd Sándor és Lukács Zoltán (fotó)
Cikksorozatunkban a Kettős-Köröst természetvilágát követjük végig – horgász szempontból - hónapról hónapra. Sorozatunk szerzője Szabószomszéd Sándor és Lukács Zoltán (fotó)
A duzzasztómű építésének 50 éves évfordulójáról emléktábla avatásával emlékeztek meg.
Avatóbeszédet mondott Kálmán Tibort Békés város polgármestere, majd Szabó János igazgatóval közösen leleplezték és megkoszorúzták az emléktáblát.
Akár már egy hónap múlva a kormány elé kerülhet a Bejárható Körösök Program, a napokban erről tárgyalt országos szakemberekkel Kálmán Tibor alpolgármester, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. A beruházást több, egymásra épülő szakasz megvalósításával tervezik. Ez a fejlesztés a békési térség fejlődését is elősegítené.
RE_CYCLING – Szövetkezzen velünk az újrahasznosítás és az adományozás jegyében! Szeretne a tagja lenni egy a Skoda Magyarország által kezdeményezett szuper és ötletes jótékonysági akciónak?
Úttörő jelleggel terveztük Óvodai és iskolai szociális segítés fejlesztése – Még több lehetőséggel, EFOP 3.2.9-16-2016-00026 azonosítószámú, az Európai Unió által támogatott program keretében az Alkotó-fejlesztő mesefoglalkozásokat, melyeket óvatosan, kissé félve vittük ki az Együttműködő köznevelési intézményekbe.