Bekapcsolódik a duális képzésbe és tanulókat fogad, foglalkoztat és oktat majd a Békés Drén Kft. A cégtulajdonos, Barkász Sándor nagy híve annak, hogy a gyerekek ne csak az iskolában, maketteken, hanem a való életben tapasztalják meg a munkát, érezzék az olajat a kezükön.
A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumban és Kollégiumban jártak a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola diákjai, majd a Hirschmann Car Communication Kft-hez, illetve a Linamar Hungary Zrt-hoz látogattak el a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.
Kéz-és körömápolók tettek mestervizsgát a hétvégén, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A legtöbben a Viharsarokból érkeztek, de volt, aki Vecsésről járt Békéscsabára tanulni.
A Dél-Alföldi Innovációs Díj pályázatot 13. alkalommal hirdette meg az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöksége együttműködve a Békés-, Bács-Kiskun- és Csongrád-Csanád megyék kereskedelmi és iparkamaráival, valamint a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesülettel.
A református köznevelési intézmény óvodájában hagyomány a vidám Márton-napi ünnepség megszervezése, amelynek keretében sor kerül a gyerekek számára feledhetetlen élményt nyújtó lampionos felvonulásra is.
November 10-én tartott ülést a Békési Értéktár Bizottság, amelyen felvették a békési értékek közé Farkas Gyula életét és munkásságát, valamint a 120 éve Békési Gazdasági Ismétlő Iskolát – tudtuk meg Mucsi András bizottsági elnöktől.
A katolikus templom mintegy 20 évvel ezelőtti felújítása után a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2021. évben elnyert támogatása, valamint Pősze László kivitelező munkája révén a templomkülső az idei évben ismét megújulhatott, ezzel nagymértékben hozzájárulva a városkép szépítéséhez - Dr. Esiobu A. Ágoston plébános beszámolója a Békés Mátrixon.
Wolf Német Minőségi Használtcikk Áruház! Békés legnagyobb használtcikk áruháza, több mint 500 négyzetméternyi eladótérrel és további többszáz négyzetméternyi raktárkészlettel várja minden vásárlóját!