Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet politikai elemzője érkezett Békésre, ahol Dankó Béla országgyűlési képviselő vendégeként tartott előadást „A migráció negatív hatásai Európában” címmel.
A „Lehetek Én is” elnevezésű EFOP-1.1.4-16-2017-00004 azonosítószámmal rendelkező projekt, melyet a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ valósít meg, prioritásként lakhatást biztosít utcán, közterületen, vagy nem lakhatás céljára szolgáló épületben élőknek.
A nemrégiben megjelent „Fejezetek Békés város történetéből” című kiadvány szerzőivel lehet találkozni a könyv ünnepélyes bemutatóján, amit május 20-án, hétfőn 17 órától a Püski Sándor Könyvtárban tartanak.
A többszörös díjnyertes Malomkerti Kecskesajt játékában most olyan válogatást nyerhetsz, amely több elismerést is kapott az idei Gyomaendrődi Sajtfesztiválon! A játékhoz kattints a kép alatti linkre!
Több civil szervezet és három Békés megyei város önkormányzatának összefogásával valósul meg május 11-12-én a „Három Város” Vízitúra az Élővíz-csatornán és a „Három Város” Kerékpáros valamint Gyalogostúra a Körösök-vidékén.
Vásárold meg most 10 ezer forint kedvezménnyel kerékpárodat BrinGabinál, de csak május 11-ig!
Válassz több mint 100db kerékpárból egy neked tetszőt és 10 000Ft kedvezményt kapsz*
Május második szombatján Békésen a felnőttek játszóterén, a Denevér klubban jelentkezik Dj.OLi egy zenei múlt idéző partyval, amikor nem lesz hiány az emlékezetes slágerekből, hogy ezzel adjuk vissza a 80’, 90’-es és 2000-es évek hangulatát! Folyamatosan bővülő diszkó klasszikusokkal a repertoárban, eredeti, feldolgozás mentes verziókban!
Elballagott két refis gimnáziumi osztály
Május 4-én 10 órakor utoljára szólalt meg a református gimnázium harangja a végzős diákok számára, amely jelezte: véget értek a középiskolás évek.