Pályaorientációs osztályfőnöki órát és szülői értekezletet tartott a héten a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az eleki román, az almáskamarási, a körösladányi, a dombegyházi, illetve a kunágotai általános iskolákban.
Kisteher és tehergépjárművek gumiabroncs-szerelése, javítása, értékesítése. Egy kamion akkor profitál, ha soha sem áll! Akár két fuvar között átgumizzuk járművét!
A Békési Kajak – Kenu Klub hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az első Farsangi futást, sétát, evezést a békési Élővíz-csatornán és annak partján, hogy egy kis színt, pezsgést, farsangi hangulatot vigyen a most még szürke természeti környezetbe.
Hat Békés vármegyei iskolából harminchárom fiatal jutott tovább a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) területi válogatójáról a középdöntőbe.
A vetélkedő résztvevőinek egy szabadon választott és a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező szöveget kellett felolvasniuk. A feladat nem valamiféle művészi produkció volt, hanem a szöveg értő és értető, tartalmának és stílusának megfelelő hangú tolmácsolása.
A vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola 8. alkalommal hirdette meg a Stylus Szépírási Versenyt, amelyre határon túli iskolák jelentkezését is várták. Az elődöntőre több mint 30 református iskola jelentkezett a Kárpát- medencéből. - Balog Vilmos beszámolója.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió és a Tokaj-Hegyalja Egyetem. A megállapodást rögzítő dokumentum aláírására az egyetem ünnepi szenátusi ülésén került sor.
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Dél-Alföld, Dél-Dunántúl és Közép-Magyarország gazdaságfejlesztési zónáiban működő kereskedelmi és iparkamarák elnökeivel Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn.