Szoros és változatos mérkőzést nyert szombaton a Békési FKC NB I B-s kézilabdacsapata, amely a bajnokság 15. fordulója keretében Debrecenből hozta el a két pontot, azzal pedig egy jelentős lépéssel közelebb került a felsőházi rájátszáshoz.
Rendhagyó módon versenyeztek a Békési Úszó Klub reménységei a hétvégén. A 2010 és fiatalabbak szombaton Kecskemétre, a 2009-és idősebbek Debrecenbe utaztak – Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója.
Németi Barna a Békésen készülő, de már a hómezővásárhelyi NICS-HSUVC versenyzőjeként idei első 200 "hátas" versenyén, mely Barna fő száma, élete legjobb eredményét 3 másodperccel megjavítva nyerte a 2007-es korosztály versenyét.
Egyesületünk első versenye az idei évben. Nagyszerű időeredmények születtek már itt az év elején. Több versenyszámban sikerült országos szintet úszniuk versenyzőinknek.Külön gratuláció azoknak a gyerekeknek, akik első komolyabb versenyükön szépen helytálltak. Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója a Békés Mátrixon.
Kedden este lejátszotta az idei első felkészülési mérkőzését a Békés-Drén KC NB I B-s férfi kézilabdacsapata, amely a „mumusának” tekinthető ligakonkurensét, a DEAC-ot fogadta. A január eleje óta edzésben lévő házigazdák magabiztos győzelmet arattak.
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben első alkalommal a Csokonai Nemzeti Színház részesült.