A napokban különleges látogatókat fogadott Durkó Albert misszióvezető, Gálné Erdész Orsolya koordinációs misszióvezető-helyettes és Draughn Réka nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, a Pünkösdi Cigánymisszióban.
Akárcsak tavaly, ezúttal is részt vett az előadók sorában Durkó Albert, a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője, aki elsősorban a keresztény Európa jövőjéről és a romák hitéleti ébredéséről fejtette ki gondolatait.
Surman László hitéleti-missziós főigazgató állandó előadó az Evangelikus Hittudományi Egyetemen, ahol a hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy megtanulják, miképpen segíthetik jövőbeni szolgálatuk során a cigány embereket.
Újabb állomásához érkezett március 19-én az MPE OCM békési központjában az elsősorban fiatalok számára megrendezett Lélekben rendben című programsorozat, amelyen ezúttal Gyöngyösi Gyula a Belügyminisztérium gyermekügyi felzárkózási referense, a roma szakkollégiumok koordinátora és Rácz Tibor az MCC Roma Tehetség Program képzési koordinátora tartott előadást.
Ez a kérdés volt a központi témája az idei Protestáns Cigánymissziós Konferenciának, amelynek a Budapesti Gazdagréti Református Gyülekezet adott otthont. Az öt protestáns egyház cigánymisszióinak és a Cigány Módszertani és Kutató Központnak szervezésében zajló konferencián ezúttal is több százan vettek részt.
Elindult a Pünkösdi Cigánymisszió podcastje a ReményCast. Az első adás vendége Durkó Albert a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője, akivel tapasztalatairól az inspirációiról szolgálatával, munkájával és a misszió életével kapcsolatban beszélgetett Dr Szilágyiné Morár Ildikó.
Harminchárom diák vett búcsút a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolájától, ahol az elmúlt nyolc évben a megszerzett ismeretek mellett életre szóló élményekkel is gazdagodtak a ballagó osztályok tanulói.
Az öt verseny szám: 60 m gátfutás, távolugrás, súlylökés, magasugrás és 1000 m síkfutás. Összesen 2408 pontot szerzett, amivel 23. helyen végzett. Kis-Kovács Károly edző beszámolója a Békés Mátrixon.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió és a Tokaj-Hegyalja Egyetem. A megállapodást rögzítő dokumentum aláírására az egyetem ünnepi szenátusi ülésén került sor.
Fél évszázaddal ezelőtt került sor az I. Roma Világkongresszusra, és 1996-ban, 25 évvel ezelőtt pedig hivatalosan elindult a Magyar Pünkösdi Egyház cigánymissziója, amely mára már országos hálózatban működő szervezetté vált. A Reményhír Intézmény 2012. szeptember 1-je óta működik a szervezet részeként.
Huszonöt évvel ezelőtt indult útjára a Magyar Pünkösdi Egyház Cigánymissziója. Az országos szervezet központjában Békésen, szerdán ünnepi konferencia keretében emlékeztek meg a jubileumról, valamint az ötven évvel ezelőtt elsőként megrendezett Roma Világkongresszusról.
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió, Békés Város Önkormányzata, valamint a Cigány Módszertani és Kutató Központ szervezett közös emlékülést ma délelőtt Békésen. Az eseményt délután közös megemlékezés zárta.
2021. május 3-án Kálmán Tibor, Békés város polgármestere és Durkó Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió misszióvezetője hivatalosan is aláírták a szerződést, miszerint a Misszió átveszi a Hunyadi Téri Óvoda fenntartását az önkormányzattól, így az óvodát 2021. szeptember 1-től a Reményhír Intézményfenntartó Központ fogja működtetni.