Dankó Béla, Békés és térsége országgyűlési képviselője Kálmán Tibor polgármesterrel, Kiu Gábor uszodavezetővel, továbbá a Békési Úszok Klub Egyesület és a Békési Kajak Kenu Klub vezetőivel egyeztetett a helyszínen.
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energiaár-emelkedés hatására elrendelt kormányzati igazgatási szünetben is biztosított az ügyintézés a Békés megyei lakosoknak a nyitva tartó kormányablakokban. December 22. és január 9. között a békéscsabai MÁV kormányablak, az orosházi, illetve a szeghalmi kormányablak áll az ügyfelek rendelkezésére Békés megyében.
Csaknem kétmilliárd forint fejlesztési forrást kap több Békés megyei település a TOP-Plusz keretéből – tájékoztatott Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke. A legmagasabb összegű támogatásokat, Szarvas, Békés és Dévaványa kapta, a három település összesen több mint 800 millió forintot fordíthat fejlesztésre.
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022. december 1-jén (csütörtök) 8:30 órától KÖZMEGHALLGATÁST tart a városi vezetők és az önkormányzati képviselők részvételével.
November második hétvégéjén Békésen járt a Gute Nachricht e.V elnöke Michael Schell és elnökhelyettese Marcel Rode - Dr Esiobu Anayo Augustus - Ágoston atya beszámolója a Békés Mátrixon.
Az emlékezés, és a közösségformálás egyaránt célja volt annak a kétnapos utazásnak, amelyen az Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának tagjai vettek részt Lengyelországban.
A földalapú támogatások azonnali megelőlegezését végezik, ami azt jelenti, hogy a hivatalos támogatási kérelem benyújtása után öt munkanapon belül folyósítják a támogatási összeget, szemben a többi bankkal, ahol ez a folyamat jellemzően sokkal hosszadalmasabb.
Csütörtökön délután kihelyezett munkalátogatáson jártak a Békési képviselő-testület képviselői és bizottságainak tagjai a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő intézményben,
A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Nefelejcs Hagyományőrző Egyesület és a Békési Kisgazdakör összefogásával hagyományőrző eseményre kerül sor Békésen a Főtéri hídnál és az Erzsébet Ligetben 2022.április 13-án 10 órai kezdettel