Zacher Gábor, Jakab Ferenc és Szekanecz Zoltán
voltak ma a vendégek a KOVIDők nevű Facebook oldal eseményén, ahol kifejtették véleményüket a negyedik hullám veszélyeivel kapcsolatban.
A hivatalos fűtési szezon október 15-én kezdődik, viszont a hűvösebbre fordult időjárás miatt sok helyen már befűtöttek. Azok, akik meg nem ellenőriztették kéményüket és fűtőeszközeiket, ezt ugyan még mindig megtehetik, de ilyenkor leterheltek a szakemberek és hosszabb a várakozási idő.
A közel kétszáz tagot számláló egyesület tagsága a hétvégén tartotta ünnepi rendezvényét, ebből az alkalomból köszöntötte őket Kálmán Tibor polgármester és Dankó Béla, Békés és térsége országgyűlési képviselője.
Hétfőnként zárva lesz a Kira és keddenként is csak házhozszállítás lesz kérhető 13 óráig, de szerdától vasárnapig csúcsra jártja a vendéglőt Ásós Géza! Íme a változások sorrendben:
Négy-öt munkanapon keresztül folyik a Jámbor utcai híd korlátjának megerősítése, amely az elmúlt hatvan évben jelentősen korrodálódott, így a korlát veszélyessé vált – tudtuk meg Mucsi Andrástól, Ibrány önkormányzati képviselőjétől.
Péntek napközben főként az ország délkeleti, keleti felén alakulhatnak ki záporok, zivatarok, északnyugaton még csendesebb időre készülhetünk. Fülledt meleg időre, 27-33 fokos maximumokra számíthatunk. Este dél felől már nagyobb számban érkeznek zivatarok,
A Békés Megyei Védelmi Bizottság szervezésében a Magyar Honvédség oltóbusza 2021. június 15-én (kedden) 8.00 – 18.00 óra között Mezőberény Városában az Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ előtti parkoló (5650 Mezőberény, Fő út 6.) a COVID-19 vírus elleni védőoltások beadását végzi valamennyi oltakozni szándékozó személy részére.
2021. május 4., keddtől a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásáról szóló 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet alapján újra látogatható a könyvtár az alábbiak szerint: