A Kettős-Köröst bemutató sorozatunk után Szabószomszéd Sándor Békés környéki vizekre látogat és természetesen horgászik is. A harmadik részben egy újabb 2020-as horgászkalandjaira emlékezik vissza.
Négy mázsa, azaz négyszáz kiló sót ajánlott fel a város, illetve az önkormányzat részére Darabos Lászlóné, amelyet Polgár Zoltán mint a városüzemeltetésért felelős alpolgármester vett át csütörtökön délelőtt.
Az önkormányzat kiadásában jelenik meg a Békési Kisokos című füzet, amely 44 oldalon tartalmazza a városi önkormányzat, kormányhivatal, intézmények, egyházak elérhetőségeit.
A Kettős-Köröst bemutató sorozatunk után Szabószomszéd Sándor Békés környéki vizekre látogat és természetesen horgászik is. A második részben 2020-as horgászkalandjaira emlékezik vissza.
Fias József olvasónk képei a Békés Mátrix - Békés Retro galériájában. Ritka alkalom, amikor úgy kapunk régi felvételeket, hogy elkészítésük időpontja is ismert. A gimnázium és az egykor 3-as iskola 50-es években készült képei. Várjuk továbbra is a Ti régi felvételeiteket emailben, vagy akár személyesen is, a képeket bescanneljük, visszaadjuk és természetesen bemutatjuk. info@bekesmatrix.hu és 06 20 9351 683
A Mad Max filmek hangulatát idéző klipben a magyar néptánc és a modern innovatív ritmustánc váltja egymást. Az együttes két békési táncosa, Izsó Lajos Hunor és Szabó Dániel a Belencéresben kezdte pályafutását.
Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete képviseletében Farkas László titkár úr a Lakásotthon részére diós és mákos bejglit adott át ünnepi csemegének a Juhász Cukrászat kínálatából.
"Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában laknak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára." (Lk1,78-79)