Fekécs Szilárd csak a mai napon ezen kívül hat további elismerést kapott a Magyar Súlyemelő Szövetségben tartott közgyűlésen. Szerdán Örményországban, a jereváni Súlyemelő Európa-bajnokságon szurkolhatunk neki, 81 Kg-os súlycsoportban a magyar csapat tagjaként.
Az eseményt Zalai Mihály Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke indította el egy gongszóval és Pilinszky János Levél Petőfi Sándorhoz című írásával a Sík Ferenc Kamaraszínházban, majd az orosházi Vadvirág Esély Klub fiatalja szavaltak: Patai Klára, Borsi Mihály, Pokorádi András és Sáfrány Szabolcs (felkészítőik Hangyásiné Nagy Edit és Kun Nóra).
„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!” (Jn 20,19)
A három szervezet: A Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Nefelejcs Egyesület és a Békési Kisgazdakör tagjai március 30-án a város óvodásainak húsvétra készülve, csokitojás keresést és állatsimogatót szervezett.