2013. október 12-én az Őszi Könyvtári Napok keretében a könyvtár vendége volt Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője.
Az Őszi Könyvtári Napok keretében 2013. október 9-én gróf Nádasdy Borbála író volt a könyvtár vendége. A „Zagolni zabad?” címmel megrendezésre kerülő író-olvasó találkozón a szerzővel Szilágyiné Szabó Ágnes tanár beszélgetett.
Különleges alkalmat nyerhetsz a Csabai Kolbászfesztiválra! Nyertesünk végigkóstolhatja a Kira Vendéglő standján az összes ételt, annyit ehet, amennyit bír, sőt, még egy ismerősét is elviheti magával vendégnek! Így jelentkezhetsz:
2013. október 8-án az Országos Könyvtári Napok programjai keretében a Békés Városi Püski Sándor Könyvtárban ismét találkoztak a sütemények kedvelői. A süti- parti és receptcserére ebben az évben sós sütemények érkeztek.
2013. október 10-én elnökségi ülést tartott a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület Füzesgyarmaton, Galambos Sándor hintókészítő műhelyében. A rendezvényen részt vett Dankó Béla, az egyesület elnöke is, aki elmondta, hogy 2013. szeptember 23-tól ugyanis az eddigi polgármesteri és országgyűlési képviselői tevékenységein felül az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságát is erősíti.