Május 6-án a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ adott otthont a Hepp-Suligálának, melynek produkciói az időutazás jegyében szerveződtek az est folyamán.
A Békés Megyei Lovas Tagozat gyakorló napot szervezett lovas polgárőrök részére, ahol a haladó lovasok átadták a képzéseken megszerzett tudást a kezdők részére.
Szentháromság Plébánia TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01442 pályázati forrásból megvalósuló "Békési Polgári Esték" előadása, melynek keretében irodalmi kávéházba invitálnak minden kedves vendéget. Az est folyamán a Sursum Corda díjak átadására is sor kerül.
A Belencéres táncosa, Ifj. Mahovics Tamás, aki egyben a Szokolay Sándor AMI növendéke is, a versenyen nyújtott teljesítményéért Kiemelt arany díjazásban részesült.
Szoros csatában szenvedett hazai vereséget a Békési FKC csapata, az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság szombati mérkőzésén. A felsőházi rájátszás 5. fordulójában az élvonalba visszavágyó PLER-Budapest látogatott a Viharsarokba, amely jobb finissel zsebelte be a két pontot.
A Reményhír Intézményben hagyományos, hogy tanulóink minden évben megmérettetik magukat az országos roma népismereti vetélkedőn. Ebben a tanévben12 tanuló töltötte ki a feladatlapot a verseny központi írásbeli fordulóján, közülük négyen a pontszámaik alapján bejutott a roma népismeret országos (szóbeli) fordulójára, amelyet 2022. május 3-án Budapesten rendeztek meg.