Hétvégén felnőtt csapatunk előre hozott mérkőzésen fogadta a Balassagyarmat csapatát. Hazai góllal indult a mérkőzés, amire jött egyből a vendégek válasza, azonban villámrajttal kezdett csapatunk, amely gyors találatokkal az 5. percre 4-1-re vezetett. A félidő közepére ledolgozták hátrányukat a vendégek és a folytatásban egy kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség sok góllal, mivel a védekezésre igazán egyik oldalon se fordítottak túl nagy figyelmet a csapatok. Így a 30. perc elteltével 14-14-es döntetlen mellett mentek pihenőre a csapatok. A második játékrészt jobban kezdte csapatunk, sikerült az 1-2 gólos előnyt magunk mellé állítani egy időre. Az 55. percben 27-25-ös vezetéssel mentünk a végjátékba, azonban a gyarmatiak kiegyenlítettek, sőt megszerezték a vezetést is. Végül 30-31-es eredménnyel, a Balassagyarmat vitte haza a két pontot.
Vasárnap este a Békés-Drén KC felnőtt csapata Lajosmizsére utazott az NBI/B-s bajnokság 6. fordulójában. Az addigi eredményekre való tekintettel egy kiélezett mérkőzésre számíthattak a nézők. Békési góllal indult a találkozó, amire egyből jött is a hazaiak válasza. Felváltva estek a gólok a mérkőzés elején, egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyre szert tenni. Majd csapatunk a félidő közepén kihasználva a Mizse hibáit, egy remek 0-5-ös etappal jelentős előnyre tett szert, amivel a 21. percben már 7-12 volt az eredmény állása. Ekkor a hazaiak edzője időt kért és rendezte sorait, amivel a félidő közepére csökkentette hátrányát a hazai alakulat, így 12-14-es eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A második játékrészben egy-két találattal rendre a békésiek vezettek, de a házigazdák folyamatosan a sarkukban voltak. Oly annyira, hogy az 53. percben ki is egyenlítettek. A végjátékban a 24-24-es eredményről végül a Békésnek sikerült jobban elmozdulni pontos játékával, így eldöntötték a vasárnapi két pont sorsát.
A Békési DAC atlétái minden várakozást felül múltak Székesfehérváron, a 2016. évi többpróba országos bajnokságon. Ácsné Hortobágyi Anikó vezérletével, sportolóink 5 bajnoki éremmel tértek haza.
A hétvégén Brandenburgban rendezik meg a Kajak - Kenu Maraton Világbajnokságot. Laczó Dániel versenyzőnk a KSI-s Bakó Tamással az ifjúsági kenu kettesek versenyszámában képviseli hazánkat és egy kicsit Békést is!
Idén hatodik alkalommal rendezték meg Gyöngyösön a Mátra Kupát. Évek óta szokássá vált már, hogy a Békési FKC utánpótlás csapatai részt vesznek ezen a nemzetközi utánpótlás kézilabda tornán. Idén szeptember 2-4-ig rendezték meg ezt a felkészülési tornát gyerekeknek, még hozzá négy korosztályban versenyeztek a gyerekek. A békésiek idén az U10-es csapatot nevezték be, akik Tar Bence és Vida János edzők irányításával szépen szerepeltek a tornán.
Hétvégén meglehetősen szokatlan időpontban november, december helyett már augusztus 13-14-én Tamásiban került megrendezésre a u15-17-es korosztályos súlyemelő bajnokság.
Szeptemberben újra megkezdődik az iskola, a gyerkőcök agytekervényei a nyári vakáció után újra mozgásba lendülnek. A XVIII. Madzagfalvi Napokon gyermek sakkversenyt hirdetünk, ahova szerettel várjuk az általános iskolás tanulókat, hogy megmutassák ők a legjobb stratégák a mezőnyben!
Szlovéniában, Mariborban mutatkozott be az U23-as válogatottban Nyeste Ágnes, a Békési DAC kiválósága. Ági 400 méteres gátfutásban került be a válogatottba, ahol a versenyen a hetedik helyen ért célba.